Sokszor egyszerűen az a gond, hogy home office-ban nehéz összegyűjteni a munkavégzéshez szükséges ihletet. Ezért is fontos, hogy a munkához kiszakadj az otthoni környezetből, és kizárd azokat a tényezőket, amelyek csak megzavarnák a koncentrációt. Ha azt látod magad körül, hogy mások is saját feladatukkal foglalatoskodnak, akkor Te is hatékonyabban végzed majd a munkádat. Ezért is egyre nagyobb az érdeklődés a coworking iránt, hiszen a közösségben végzett munkával nagymértékben növelheted a produktivitásodat.
A Deskmag magazin felmérésében utánajárt, a különböző méretű irodák milyen előnyöket és hátrányokat tartogatnak a bérlők számára. A felmérés során a résztvevőket arról kérdezték, csatlakozásuk óta coworking irodájukban hány értékes munkakapcsolatot alakítottak ki. A nagyjából 10 fős létszámmal rendelkező irodák bérlői az összes munkatársukat megemlítették. A 10-19 fővel működő irodákban dolgozók 5 kapcsolatot emeltek ki, míg a 60 feletti létszámmal dolgozók 7-et. A kutatás tanúsága szerint tehát munkakapcsolatok építésére a legkedvezőbb, ha egy coworking iroda kifejezetten kevés vagy sok bérlővel üzemel.
A kisebb irodák bérlőinek 95%-a vallotta, hogy munkája során többet kommunikál kollégáival, mint azelőtt. Ugyanerről a nagyobb létszámú coworking irodákban csak a munkatársak 84%-a számolt be.
A kutatásban a közepes méretű, 40-59 asztallal működő helyek bérlői jelezték a legnagyobb bevétel-növekedést, és bevallásuk szerint a közösségi irodában jóval eredményesebben képesek dolgozni. Ebben a tekintetben a közepes és az extra nagy méretű irodák is jobban teljesítettek, mint a kisebb létszámmal dolgozó coworking irodák.
Miben más egy tengerentúli és egy európai coworking iroda? A Deskmag globális felmérése szerint az észak-amerikai irodák nagyobb alapterületűek: itt egyszerre átlagosan 43 fő dolgozhat egy irodában, míg Európában ez a szám mindössze 34 fő.
Észak-Amerikában minden második coworker hot-desking rendszerben dolgozik, míg Európában csak a munkatársak harmada él ezzel a rugalmas lehetőséggel. Az egész napos használattal irodát bérlők aránya mindkét Froffice Coworking iroda bérlés rövid távra földrészen viszonylag magas, 60%.
Európában a coworkerek kétharmada szabadúszó vagy másfajta vállalkozást működtet. Észak-Amerikában a közösségi irodákban jóval magasabb az alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozók vagy nagyvállalatok munkatársainak aránya.
A közösségi irodákban dolgozók átlagéletkora csaknem azonos: Európában és Kanadában 34, míg az USA-ban 33 év. Ők hasonló munkakörökben is dolgoznak, bár Észak-Amerikában némileg több programozó, Európában pedig jelentősebb számú építész és tanácsadó bérel munkaállomást közösségi irodában. Mindkét földrész coworkereinek kétharmada férfi.
Az észak-amerikai és európai irodák bérlőinek 90%-a tökéletesen elégedett jelenlegi munkahelyével, éppen ezért nem is tervezi, hogy irodát vált a közeljövőben.
A Deskmag magazin felmérésében sok válasz érkezett olyan megkérdezettektől, akik dolgoznának coworking irodában, de valamiért még nem próbálták ki ezt a fajta bérleti konstrukciót. Ennek a csoportnak 65%-a állította, hogy komolyan elgondolkodott a váltáson.
A nem coworking dolgozók egyharmadának nem működik közösségi iroda a lakóhelye közelében, így nincs lehetőségük hasonló munkahelyen dolgozni. A válaszadók 12%-a azért nem költözik coworking irodába, mert a bérleti díj túlságosan megterhelné a pénztárcáját. Állításuk szerint, ha lenne spórolt pénzük, azonnal csatlakoznának egy közösségi iroda kollektívájához. Hiszen ők is tisztában vannak a világméretű felmérés megállapításával, miszerint egy hasonló irodában bármilyen szakembernek megannyi lehetősége van munkakapcsolatokat létesíteni, egyszerűbben szerez munkákat, így nulláról jelentősen növelheti a keresetét.
A váltáson gondolkodók számára a megbízható és gyors WIFI kapcsolat a legfontosabb tényező, amit elvárnának egy coworking irodától. Ezt a válaszok között szorosan követi a nyomtató, fénymásoló, tárgyaló, kávézó valamint egy konyha helyiség megléte. Ami viszont a leginkább elkötelezné őket egy helyszín mellett, az nem feltétlenül a tökéletes felszereltség, hanem az iroda hangulata, és a többi független coworkerrel való interakció és csapatmunka lehetősége.