A legtöbbször arról van szó, hogy otthoni körülmények között egy idő után egyszerűen hiányzik az ihlet, ami segítene a feladatok elvégzésében. Egészen más a helyzet azonban, ha eltávolodsz ettől a környezettől, és nem a házimunkán vagy egyéb kikapcsoló elfoglaltságon jár az eszed. Ha a körülötted lévők komolyan veszik a munkájukat, te is sokkal jobban összepontosítasz majd, így hatékonyabban tudsz majd dolgozni. Ezért is érdeklődnek egyre többen a coworking iránt, hiszen a közösségben végzett munkával nagymértékben növelheted a produktivitásodat.
A Deskmag magazin felmérésében utánajárt, a különböző nagyságú irodák milyen előnyökkel és hátulütőkkel járnak a bérlők számára. A tanulmány során a résztvevőket arról kérdezték, csatlakozásuk óta coworking irodájukban hány értékes munkakapcsolatot alakítottak ki. A nagyjából 10 fős létszámmal rendelkező irodák bérlői az összes munkatársukat megemlítették. A 10-19 fővel működő irodákban dolgozók 5 kapcsolatot emeltek ki, míg a 60 feletti létszámmal dolgozók 7-et. A felmérés tanúsága szerint tehát munkakapcsolatok építésére a legkedvezőbb, ha egy coworking iroda kifejezetten kevés vagy sok bérlővel üzemel.
A kisebb irodák bérlőinek 95%-a vallotta, hogy munkája során többet kommunikál kollégáival, mint azelőtt. Ugyanerről a nagyobb létszámú közösségi irodákban csak a munkatársak 84%-a számolt be.
A tanulmányban a közepes méretű, 40-59 munkaállomással működő irodák bérlői jelezték a legnagyobb bevétel-növekedést, és bevallásuk szerint a coworking irodában jóval hatékonyabban képesek dolgozni. Ebben a tekintetben a közepes és az extra nagy méretű irodák is jobban teljesítettek, mint a kisebb létszámmal dolgozó coworking irodák.
Miben más egy tengerentúli és egy európai coworking iroda? A Deskmag globális felmérése szerint az észak-amerikai irodák nagyobb alapterületűek: itt egy időben átlagosan 43 fő dolgozhat egy irodában, míg Európában ez a szám mindössze 34 fő.
Észak-Amerikában minden második coworker hot-desking rendszerben bérel helyet, míg Európában csak a munkatársak harmada él ezzel a nagyobb szabadságot adó lehetőséggel. Az egész napos használattal irodát bérlők aránya mindkét kontinensen viszonylag magas, 60%.
Európában a coworkerek kétharmada egyéni vállalkozó vagy másfajta vállalkozást működtet. Észak-Amerikában a közösségi irodákban jóval magasabb az alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozók vagy nagyvállalatok munkatársainak aránya.
A közösségi irodákban dolgozók átlagéletkora csaknem azonos: Európában és Kanadában 34, míg az USA-ban 33 év. Ők hasonló munkakörökben is dolgoznak, bár Észak-Amerikában némileg több programozó, Európában pedig nagyobb számú építész és tanácsadó bérel munkaállomást coworking irodában. Mindkét földrész coworkereinek kétharmada férfi.
Az észak-amerikai és európai irodák munkatársainak 90%-a tökéletesen elégedett jelenlegi munkahelyével, éppen ezért nem is tervezi, hogy irodát vált a közeljövőben.
A Deskmag magazin felmérésében sok válasz érkezett olyan résztvevőktől, akik https://frofficecoworking.tumblr.com dolgoznának coworking irodában, de valamiért még nem próbálták ki ezt a fajta bérleti konstrukciót. Ennek a csoportnak 65%-a állította, hogy komolyan elgondolkodott a váltáson.
A nem coworking dolgozók egyharmadának nem üzemel coworking iroda a lakóhelye közelében, így nincs lehetőségük hasonló munkahelyen dolgozni. A megkérdezettek 12%-a azért nem költözik coworking irodába, mert a bérleti díj túlságosan megterhelné a pénztárcáját. Állításuk szerint, ha lenne megtakarított pénzük, azonnal csatlakoznának egy közösségi iroda kollektívájához. Hiszen ők is tisztában vannak a világméretű kutatás megállapításával, miszerint egy hasonló irodában bármilyen szakembernek rengeteg lehetősége van munkakapcsolatokat teremteni, egyszerűbben szerez megbízásokat, így nulláról jelentősen növelheti bevételeit.
A váltáson gondolkodók számára a megbízható és gyors WIFI kapcsolat a legfontosabb tényező, amit elvárnának egy coworking irodától. Ezt a válaszok között szorosan követi a nyomtató, fénymásoló, tárgyaló, kávézó valamint egy konyha helyiség megléte. Ami viszont a leginkább elkötelezné őket egy helyszín mellett, az nem feltétlenül a tökéletes felszereltség, hanem az irodai légkör, és a többi független coworkerrel való interakció és csapatmunka lehetősége.